apartman

Gurulj be az apartmanba!

nyitva: május 1 – szeptember 30 között

2 studio apartman bringázóknak Balatonalmádi-Káptalanfüreden, közvetlenül a Balatoni Bringakörön.

1 ÉJSZAKÁRA IS!

A 2 db 2 fős, külön bejáratú, hangulatos, földszinti stúdióapartmant kerékpáros túrázók részére alakítottuk ki. Mindkét apartman 2-2 ággyal pótágyaztható, így maximum 8 főt tudunk egyszerre fogadni. Az apartmanokban saját bringatároló van 2-2 bicikli tárolására.

A kerékpárokat nem kell az udvaron lekötni éjszakára, mely azon túl, hogy kényelmes, biztonságos is. 

Az apartmanokat modernizáltuk, azok hangulatosak, egyszerűek, színesek, kedvesek és tiszták.

A bejárati kertkapura kulcsszéfeket szereltünk, melyek számkóddal nyithatók, így vendégeink előzetes időpont egyeztetés nélkül el tudják foglalni az apartmanokat délután 3 óra után. A kulcsszéf kódját emailben vagy SMS-ben küldjük ki az apartman elfoglalásának napján.

Az apartmanokat szúnyoghálóval láttuk el. És mivel a földszinten találhatók és árnyas fák védik a házat, így klíma nélkül is kellemesen hűvösek nyáron is.

Az apartmanok felszereltsége:

  • fürdőszoba WC-vel, mosdóval, zuhanyzóval és alapvető tisztálkodási szerekkel (WC papír, tusfürdő) 
  • teakonyha kétzónás főzőlappal, hűtővel, mikróval, kávéfőzővel, vízforralóval, edényekkel, evőeszközökkel és alapvető konhyai kellékekel (só, cukor, olaj, fűszerek stb) 
  • ágynemű, törülköző
  • kerti bútorok az étkezésekhez és az esti beszélgetésekhez
  • kulcsszéf
  • szúnyogháló, szúnyogriasztó
Az apartmanokhoz közös kert és fedett terasz tartozik.
Grillezési lehetőség. Szalonnasütéshez fát és nyársat biztosítunk.

Wifi ingyenes.

Kisállatbarát szálláshely.

apartman
arak-foglalas

Árak

Árak, Infók

Főszezonban: 2024. július 1 és augusztus 25 között

hétköznap: 1-2 fő 26.000, 3 fő 30.000, 4 fő 34.000
hétvégén és ünnepnapon: 1-2 fő 30.000, 3 fő 34.000, 4 fő 38.000

(az árak tartalmazzák a 4000 Ft-os takarítási díjat)

Főszezonon kívül: 2024. május 1 – június 30 illetve augusztus 26 – szeptember 30 között

hétköznap: 1-2 fő 22.000, 3 fő 26.000, 4 fő 30.000
hétvégén és ünnepnapon: 1-2 fő 26.000, 3 fő 30.000, 4 fő 34.000

(az árak tartalmazzák a 4000 Ft-os takarítási díjat)

Teljes szállásdíj fizetendő életkortól függetlenül.

További költségek:

Idegenforgalmi adó
680 Ft/éj/fő 18 év alatt és 65 év felett nem kell fizetni.

A helyszínen fizetendő távozáskor.

Opcionális további költségek:

Kisállat díj
3.000 Ft/éj

EURO-t elfogadunk.

Szépkártyát elfogadunk.

Revoluttal való fizetést is elfogadunk.
(Revolut adatok a kapcsolatban.)

Parkolás: ingyenes az utcán és a közeli parkolóban.

Amennyiben a foglalás lemondásra vagy módosításra kerül, az alábbi kötbérösszegek kerülnek felszámításra:

  • 3 napon belül (72 óra) kell utalnia a vendégnek
  • elő és utószezonban 14 nap kötbér 30%
  • főszezonban 100%-ban kötbér (júl-aug)

Ha közvetlenül szeretnél foglalni, kattints ide. Kérdésed van? Írj nekünk!

Közvetlen foglalás 100% előrefizetéssel e-számla alapján a foglalást követő 3 munkanapon belül.

Foglalásod partnereinknél is megteheted:

arak-foglalas
szolgaltatasok

Szolgáltatások

Számos szolgáltatás és lehetőség várja vendégeinket a környéken.

Bringakölcsönző és szervíz

Közeli balatoni strandok

Káptalanfüredi Strand 300 m (felnőtt napi belépő 1.500 Ft, 17 óra után 900 Ft, 19 óra után ingyenes.)
Balatonalmádi Wesselényi Strand 2 km (felnőtt napi belépő 1.700 Ft, 17 óra után 1.100 Ft, 19 óra után ingyenes.)
Balatonalmádi Budatava Strand 3.3 km (felnőtt napi belépő 1.500 Ft, 17 óra után 900 Ft, 19 óra után ingyenes.)

Gyalogtúra útvonalak

Köcsi tó tanösvény Káptalanfüred
Óvári messzelátó Balatonalmádi

Vitorlázás, hajózás

1 órás sétahajó Balatonalmádi Hajóállomás Véghely D.u.5. +36 84 310 050 https://balatonihajozas.hu/
Charter vitorlázás Yacht Camping Baroch Zoltán Balatonalmádi Véghely D. u. 18. +36 70 265 1771

Lovaglás

El Dobogó Lovas Iskola Felsőörs Csontó Zoltán +36 70 319 3465 https://eldobogo.hu/

Horgászat

Sporthorgász Egyesület Balatonalmádi Véghely D.u.24. Bánkuti-H.Béla  Horgászjegy értékesítés kedd és csütörtök 13:00-16:00, szombat 8:00-12:00 +36 70 425 6845

Kertmozik

Csopak Kertmozi 8 km-re Forrás u. 1. +36 20 928 2808

Közértek

Csillag ABC Balatonalmádi Csillag tér, nyitva: 07:00-13:00 +36 20 936 3007
ALDI Balatonalmádi Szabolcs u.2, nyitva: 7:00-20:00 +36 88 42494
Penny Balatonalmádi József A.út 2. nyitva: 7.00-20:00 +3680 088 264

Hol együnk, hol igyunk

REGGELIZŐK, KÁVÉZÓK:
Constans Random Cafe Káptalanfüred Petőfi tér 3.
Nagyi Kamrája Balatonalmádi Baross G. út 63. nyitva 07:00-18:00 vasárnap zárva +36 30 171 2122
Palotai Pékség Balatonalmádi Babits M. u. nyitva: 6:00-20.00
Bab Kávézó Balatonalmádi Baross G.út 5-7. nyitva 07:00-20:00 +36 30 286 5003
Lounge Café Balatonalmádi Babits M. u. 4. nyitva 08:00-20:00 +36 88 787 105
Móló Café és Friss Pékség Alsóörs Vasút u nyitva: 7.30-21.00
EBÉD, VACSORA:
Süss fel Nap  Balatonalmádi-Káptalanfüred Nagy Strand Sirály u 2.
Jóbarátok Halsütöde Balatonalmádi Neptun u. nyitva: 10:00-19:00 +36 30 686 0522
Kerekes Pince Balatonalmádi Vödörvölgyi út 20. nyitva: 12:00-21:30 +36 30 633 7603

Étel házhoszállítás

Don Gusto pizzéria Káptalanfüred Városház téer 5. nyitva 12.00- 21:00 +36 88 874 129

Pizza Nizza Balatonalmádi Rákoczi U.37/a +36 70 265 8070

Elsősegély

Orvosi ügyelet Balatonalmádi Petőfi Sándor u 2-4. +36 88 414 104
Optimum Patika Balatonalmádi Petőfi u 11. +36 88 574 464
Dr György Gyógyszertár Balatonalmádi Baross G.u.25. +36 88 593 970
21:00 órától reggel 8:00 óráig ügyelet Veszprémben
szolgaltatasok
Vendégeink mondták

Vendégeink mondták

""
Vendégeink mondták
kapcsolat

Kapcsolat

Telefon:  +36205787313 – Balogh Zsuzsa
Cím: 8220 Balatonalmádi Kócsag u. 12/b
Nav azonosító adatok:
Balogh Zsuzsanna Erika e.v.
2000 Szentendre Kert u 3-5
Adószám: 59153492-1-13
Bankszámlaszám: 11991119-80470463-00000000

NTKA azonosítóEG19007336

Revolut:
ZSUZSANNA BALOGH – BARCGB22
Iban: LT623250045825347628
Swift: REVOLT21

A vonattal érkezőket is szeretettel várjuk!
Káptalanfüredi vasútállomás 400 m, Balatonalmádi vasútállomás 2 km.

Kérdésed van? Írj nekünk!

kapcsolat